Olivér meséje
5 évvel ezelőtt megszületett egy gyönyörű csillagszemű kisfiú. Fiatal vér szerinti anyukája nem tudta vállalni, hogy felneveli őt, viszont meghozta azt a nagyon nehéz és bátor döntést, hogy örökbefogadó szülőket keres neki. Egy házaspár évek óta várt erre kis lélekre, és egy hihetetlenül erős asszony segítségével, aki életét ezeknek a babáknak a megmentésére szentelte, ők hárman egymásra találtak. Annáék épp egy nehezen megoldható élethelyzetben voltak, amikor Olivér megszületett, de ha egy pár nagyon szeretne gyereket, és az a gyerek nekik lett rendelve bármit megoldanak, és ott lesznek a megfelelő pillanatban.
A fotózás előtt telefonon beszélgettem Annával, ezután egyértelmű volt számomra, hogy Olivér a mindenük, aki teljes harmóniában simul a családba. Személyes találkozásunkkor a legnagyobb örömömre láthattam is, hogy Olivér és a szülei mennyire hasonlóan rezegnek, milyen szépen figyelnek rá, és érzékenyen reagálnak a legapróbb jelzéseire is. Gyorsan kiderült számomra, hogy apa és fia visszahúzódóbb személyiségek, ezért külön hálás vagyok, hogy eljöttek a fotózásra és egy kicsit bepillantást engedtek nekem abba a finom szeretetkapcsolatba, ami hármójuk között van.





